2013. november 17., vasárnap

Első utazás - 3. nap

Határtalanul pályázat - első utazás
  1. nap
 A vendégek a Viktória étterembe mentek először, ahol a vezető, Vajda József úr irányításával megtekinthették az étterem konyháját. A modern felszereltség elkápráztatta a váradi szakácsokat is. Kiderült, hogy az étteremnek több olyan dolgozója is van, aki Erdélyből települt át, és itt kapott munkát.


Az étterem-látogatást követően az iskolában közös zöldség-gyümölcs szobrászaton vettünk részt Breitenbach Attila zöldségszobrász - iskolánk hajdani tanulója - irányításával. Ő is hozott képeket a saját munkáiról. Ezeket kivetítettük, majd hozzáláttunk magunk is a faragáshoz. Sárgarépa, lila hagyma, karalábé, cukkini és retek volt az alapanyag. Nagyon hamar kiderült, hogy nem is olyan egyszerű tevékenységről van szó, és jó, ha van kéznél egy speciális élű kés. Szerencsére senki sem vágta el a kezét, és néhányan ügyesen faragtak apró virágmintákat. A dísztökből faragott mintát a vendégek elvitték magukkal, hogy otthon is megmutathassák.



      A szobrászkodás után visszatértünk a Viktória étterembe, és ott ebédeltünk. Az étteremben találkoztunk Kósa Lajos úrral, Debrecen polgármesterével, akivel készítettünk egy közös fotót is.





 A fotózás után megtekintettük a Debreceni Egyetem épületét és az épület előtti szökőkutat és itt ért véget a 3 napos program. A vendégek megköszönték a vendéglátást, majd élményekkel gazdagodva hazautaztak.
  Mindannyian kellemesen éreztük magunkat. Izgalommal várjuk az újabb közös programot Nagyváradon, Kolozsváron, Torockón és a Tordai sóbányában.

2013. november 16., szombat

Első utazás - 2. nap



Határtalanul pályázat - első utazás
2. nap
     Másnap a mi csoportunk fél 9-re már az iskolában volt, hogy előkészítsük a közös főzéshez az alapanyagokat. Sürögtünk-forogtunk a vendéglátó kabinetben a szaktanárok irányításával.
      A vendégek programja városnézéssel indult. Itt a mi osztályunk néhány tagja tartott kiselőadást a város nevezetességeiről. Megmutattuk a Nagytemplomot, a Régi Posta éttermet, a Csonka templomot, az Aranybika szállót, a Református Kollégiumot és környékét minden nevezetességgel.
Valamennyi helyszín felkeltette az érdeklődésüket.
      Az iskolába érkezve három csoportban /pincér, cukrász, szakács/ vettünk részt szakmai gyakorlaton. Ez volt a legérdekesebb esemény a három nap alatt, ami nem csoda, hiszen sokan a vendéglátás területén szeretnénk a jövőben dolgozni. Közös megbeszélés és az ételek jellegzetes alapanyagainak, fűszereinek, elkészítési eljárásainak megismerése után, közös főzési gyakorlatra került sor. A gyakorlaton Vajda József éttermi mester irányításával dolgoztunk.



A menüsor többségében hajdúsági ételeket és desszerteket tartalmazott. Készült burgonyakrém leves, babgulyás, hortobágyi húsos palacsinta, töltött káposzta és hajdúsági pulykapecsenye. A cukrászok fonatos fánkot és diabetikus csörögét készítettek. Együtt dagasztották a tésztát a debreceni és a nagyváradi diákok. Ezen kívül már előző nap sütöttünk zserbót, aznap pedig készült még túrós táska, meggyes rétes és apró sós sütemény is.
 A felszolgálók a szalvétahajtogatás fortélyait gyakorolták, majd megterítettek az ebédhez a felnőttek részére.


Ezután egy informatika szakos tanárnő irányításával étlapot szerkesztettünk számítógépen a szakácsok által készített fogásokhoz. A gyakorlat végén asztalhoz ültünk, és jóízűen falatoztunk közös munkánk gyümölcseiből. Mindannyian nagyon elégedettek voltunk, és jó étvággyal fogyasztottuk, amit a délelőtt során teljes odaadással készítettünk. Az ételkészítésnél senkit sem kellett biztatni, mindenki becsülettel kivette részét a munkából, és utána elégedetten kóstolgattunk.
A nap második felében találkoztunk egy mézeskalács-készítő mesterrel, aki először egy rövid film segítségével a mézeskalács készítésének történetével és technikáival ismertetett meg bennünket. Radics László mézeskalács-készítő mester folyamatosan jelen van minden rangos eseményen hazánkban és külföldön egyaránt, hogy népszerűsítse ezt a különleges édességet. A bemutató után mindannyian részt vehettünk a mézes formázásában és díszítésében is. Kiderült, hogy milyen kreatív a csoport. Örültünk a változatos színeknek, a különleges formáknak. Itt közös munkák is készültek. A vendégek örömmel csomagolták el a kész figurákat, és vitték őket ajándékba. Egy különleges, ma már ritkán alkalmazott módszert is kipróbáltunk. Ez volt a verő technikával készített mézes, amihez több száz éves formákat is hozott a mester




Az egész napos program után a vendégek visszatértek a szálláshelyre, mi pedig egyeztettük a harmadik nap programját.

2013. november 15., péntek

Első utazás - 1. nap



    Határtalanul pályázat - első utazás
    1. nap
    A közös program az előkészítő munkák után /feladatelosztás, helyszínek, időpontok egyeztetése, felkészülés a városnézésre, névtáblák elkészítése/ Hortobágyon találkoztunk először a nagyváradi diákokkal.


    Először csak szemléltük egymást, majd fokozatosan közeledtünk, és a látogatás végére kezdtünk oldódni. Hortobágy nevezetességeinek a megtekintése után Hajdúszoboszlóra mentünk, ahol szakmai program keretében tekintettük meg a Hotel Silver****superior gyógy-, wellness- és konferencia Központot. A szálloda két saját stranddal, 10 medencével és wellness részleggel is rendelkezik. Balogh Sándor gazdasági igazgató a szálloda szolgáltatásairól előadást tartott és körbevezetett minket a szálloda különböző részlegein (a konyhán, a wellness részlegen, a többféle szobatípusokon, a sókamrán, a konferenciatermeken). Ez számunkra is új és érdekes program volt, mivel vendéglátás-idegenforgalom a szakirányunk. Itt közös ebéden vettünk részt, és mivel vegyesen ültettek bennünket, megkezdődött a közelebbi ismerkedés
    A tényleges ismerkedésre az iskolában került sor, amikor a tornapadokon szembe ültünk, és kérdéseket tettünk fel egymásnak. Közben a vendégek mindig cserélődtek előttünk, így az ismerkedős feladat végére majdnem mindenkivel sikerült szót váltani. Ezt a játékot a vendégek is élvezték.
         
    Az ismerkedés után táncház következett három népviseletbe öltözött felnőtt közreműködésével. Az egyik táncos a mi iskolánkban tanít matematikát és informatikát. A tánclépések mellett, amelyek hajdúsági táncokat idéztek, Puskás László néptánc-pedagógus a tánchoz illeszkedő népviseletről és néhány érdekes népszokásról is mesélt. A vendégek többsége aktívan bekapcsolódott a közös táncba.





           A program végén elkísértük a vendég gyerekeket a szálláshelyre, a Svetits Gimnázium Kollégiumába.




    2013. november 7., csütörtök

    Fakultatív tevékenység



    2013. november 7-étől meghirdettük az adománygyűjtést iskolánk tanulói és tanárai között az a torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthont lakói számára. Javaslatuk gyerekjáték, társasjáték, labda, DVD, anyagi segítség, könyvek, gyerekruha, írószer, gyümölcs, konzerv, étolaj, rizs, cukor, csokoládé stb. Tájékoztattuk a DÖK vezetőit, a tanári kart, az osztályfőnököket, a szülőket is az adománygyűjtés helyszínéről, /DÖK helyiség/, felelőseiről /Albert Andrea és Smuta Lilla tanárnők/, valamint a 2014. április05-i határidőről.  Az összegyűjtött adományokat autóbusszal visszük a torockói gyermekotthonba 2014. április13-án. A gyerekotthonnal kapcsolatosan az alábbi linken lehet tájékozódni: http://www.youtube.com/watch?v=T6m4PcjtWEs